Meghökkentő mesék

Csillaghullás

 

Áronnak hatalmas karriert jósolta főnökei. Szerencsés ember volt tehát, és rendőr.

Ma, amikor kilépett háza kapuján, arra lett figyelmes, hogy egy férfit kergetnek néhányan.

Utána iramodott, és elgáncsolta az illetőt.

Megtudta, a földön heverő férfitől, hogy meglopott egy nyugdíjast.

Eszébe jutott, hogy mire tanították: "A dolgozó népet szolgálom !"

De a nyugdíjas már nem dolgozott, ezért felsegítette a tolvajt, és segített leporolni annak ruháját.

Áront, kollégái egy bitesnek becézték.

Felesége okosabb volt nála. Egy másik bittel.

Felesége unszolására, az elavult (csak fekete fehér képet készítő) fényképezőgépüket, hosszas utánjárással, egy modernebbre cserélte, amivel, már színes képet is tudott készíteni.

Mindig a szolgálati szabályzat szerint élt, ezért elhatározta, hogy fizetés emelést kér főnökétől.

Főnöke azonban mással tárgyalt.

Hogy felhívja magára a figyelmet, diszkréten köhécselni kezdett.

Rögtön el is küldték TBC kivizsgálásra.

Áron, arról ábrándozott, hogy valaki megátkozza, és kolbász nő az orra alá.

A kolbász, mint a mesében, mindig nőne.

Így szeretett volna külön jövedelemhez jutni.

Ezt, a vágyát, célzatos árpolitika kritizálásnak tekintették, és szóbeli figyelmeztetésben részesítették.

De amikor pucér teste feltűnt akt naptárakon, üstökösként felívelő karrierjét derékba törték. Kirúgták a rendőrségtől…