Herald
Ballagrár-ból.
Monológ
/Három
felvonásban/
1.
Vizsga előtt
Jobb zsebemben nyúlláb,
(amely a rossz tétel kihúzásától véd), bal zsebemben adóvevő, (amivel,
a fenti teammel tartom az összeköttetést).
Előzőleg megvesztegettem
a takarítónőt (a
6 koituszt 4-re alkudtam le), aki vizelethajtót csempész
a prof. kávéjába, 12:15-kor.
Önkéntes tűzoltó barátom
jön ellenőrizni a poroltókat, a barátnőm pedig levetkőzik a szomszédos ablakban.
Baritonomat, (amelyet
a Hangulatból jövet gyakorta csillogtattam a prof. ablaka alatt éjfél után),
szándékosan köhécselővé változtattam, egy doboz szénpor lenyelésével.
Álmos és undorító arcomat,
(amelyen
az érdeklődésnek a leghalványabb nyoma sem volt az előadásokon),
szerencsére ritkán láthatta, de minden katalógusomról hoztam megnyerő igazolásokat,
az Ecseri legjobb okirat hamísítójától.
Bő malaclopómba laponként
belevarrtam a biológiai lexikont. Kihúzható tételemet már három napja kihúztam,
itt lapul a zsebemben.
Természetesen hajnali
fél 3-ra megyek le, hogy még 23. Lehessek.
Igaz, aznap 23-an vizsgáznak,
de a putnoki halott látó asszony úgy tanácsolta, hogy hemperegjek meg meztelenül
trágyában, a botanikus kertben, háromszor oda-vissza.
A tanszék előtt, Hegedűs
Tünde vezetésével tarka-barka sátortábor feszül, gulyáságyúval, kártyavető
cigányokkal. Igen hangulatos.
Gyakorlati jegyem természetesen
elégtelen, jegyzeteim nincsenek. A tankönyvet, (mint általában) 1902-ben
írták, szálkás gót betűkkel, illusztrálva a Franklin és Társa kőnyomatos rajzokkal.
Egészségi állapotom:
Csillapíthatatlan bélgörcsök, vérnyomás 220, az utoljára magamhoz vett zsömle,
(amit három napja vettem magamhoz), lassan csúszik rá a májamra. Idegbaj.
Nikotinmérgezés, légszomj, impotencia.
2.
Vizsga után
-
pro-
Te Öreg ! Tudod mi ez
? Egy nulla. Egy nullovics !
A profot leiskoláztam,
nyitva maradt a szája, begörcsöltek a gyönyörizmai.
Mesterséges lélegeztetést
kapott.
Lassan mondtam, had
jegyzetelhessen. Nem tudtam tőle megtagadni…
A titkárnőjét felszedtem.
Azt mondta, ha a lepedőn
csak tized annyit alakítok, akkor felülteti a bronz szobromat Kálmán herceg
mögé a lóra.
Puskázni egyébként teljesen
lehetetlen. Két szemvillanás interferenciáért már rád uszítják a vérebeket.
Itt csak olyan jól felkészült
alakoknak van keresnivalója, mint amilyen én vagyok !
3.
Vizsga után
-
kontra -
Ha láttad volna ezt
a hólyagot !
A profnak 39 dioptriás
szemüvege van, mégis kiszúrta, amikor remegő kézzel szétszórta a puskáit a
földön.
Majd nyüszítetni kezdett,
és azt mondta, hogy azokat mi dugdostuk a zsebébe.
A tételekről annyit
mondott, hogy ő egy nyomorult és elbutult féreg, közben pedig sírt, de úgy,
hogy a titkárnő azt mondta, hogy felakasztja magát, ha nem engedi át a prof.
Továbbá közölte, hogy
darócruhában fog minden reggel csúszkálni a tanszék előtt, és gyermekeit a
legfontosabb gáztörvényekről fogja elnevezni.
Aztán, mielőtt az érzékeny
lelkű titkárnő meghúzta volna a hurkot, megkapta a kettest…
|