Orosz tudásunkról
Pekli tanár úr, mindig rendkívül komoly arcot vágott, amikor beszélt. Arcizma sem rándult, amikor elsős korunkban megkérte Tökit, hogy olvasson fel hangosan a könyvből.
Miközben az olvasott, meredt tekintettel, rezzenéstelen arccal, lassan oda ment mellé, és egy ideig nézte. Azután a szokott, lassú stílusában megszólat. "Tudja Károly, azért jöttem ide, hogy megnézzem, a Maga könyvébe, véletlenül, nem szótagolva írták -e a szöveget. Úgy látom nem. Próbálja tehát folyamatosan olvasni…"
A záró vizsgán volt fordítási feladat is. Ekkorra már egészen belerázódtunk az Oroszba. Biztosak voltunk benne, hogy sikerülni fog. A fordításhoz ugye szótár is kell. Mindenki bőröndszám cipelte magával. Néhányan úgy döntöttünk, hogy nem vagyunk "súlyemelők", ezért csak a vékony, néhány dekás gyakorisági szótárt vittük magunkkal. Mint az "atlétika" szakkör tagjai (erről is írok, ha el nem felejtem), kitettünk magunk elé, stílszerűen egy sakkfigurát, egy fehér futót. (Gyengébbek kedvéért, a fehér futónak sötét feje van J )
Kényelmesen hátradőltünk, és magabiztos mosollyal vártuk a fordítandó szöveget.
Ekkor közölték, hogy minden szótárt lehet használni, KIVÉVE a gyakorisági szótárt… persze azonnal reklamáltunk, hogy ezt korábban nem közölték, de a tanár hajthatatlan volt.
Szótár nélkül persze semmi esélye nem volt senkinek. Gondoltuk, az okosak hamar végeznek, és tőlük kérünk kölcsön egy használható szótárt. De az okosak (mármint oroszból !!!) az Istennek nem akartak végezni, pedig szerintünk nem volt túl nehéz a szöveg. Elkezdtünk fejből fordítani, mert az idő halad, s a szekér…
A kapott idő letelte előtt 20 perccel, még mindig nem akaródzott senkinek sem befejezni, a fordítást, mind hárman, akik pórul jártunk felálltunk, és ahogy nagy ellenfelek szokták tenisz meccsek után, kezet ráztunk a tanárral, és elsőként hagytuk el a helyiséget. A második alkalommal gond nélkül átmentünk (immáron szótárral rendesen felszerelkezve…)
 |