Idegen ötlet alapján született !

 

Szép nyári emlék…

 

Győző, Jenővel ment a strandra.

Győző megfogadta, hogy jó útra tér, és mostantól, csak tejet iszik.

Fél litert meg is ivott.

De a gyomra nem bírta a tejet, ezért hamarosan a közeli bokorban guggolt. Elcsapta a hasát a tej.

Ez még nem lett volna baj, de amikor sebesen letolta a fürdőnadrágját, kettéhasította egy ág, és papírja sem volt.

Integetett Jenőnek.

Az visszaintegetett.

Fütyült neki.

Erre oda rohantak a környék kutyái.

Egy kisgyerek, - hosszas alku után - húsz forintért elvállalta, hogy odahívja Jenőt.

Győző megkérte, hogy vegyen neki egy újságot.

Az újság fedezékében eljutok a kabinokig, gondolta.

Jenő, kb. tíz percig a nagyapjáról mesélt, mielőtt elindult volna.

Győző, (miközben a szagra gyülekező legyeket próbálta elhessegetni), rémülten látta, hogy egy kecske kezdi lelegelni a bokrát.

Hiába cibálta a kecske szakállát, az ágak nagyon megritkultak.

A kecske dühös lett a szakállrángatás miatt, és támadásba lendült.

A gazdája épp időben érkezett, és magával vitte a megvadult állatot.

Ekkor jött vissza Jenő.

Felsorolta, hogy milyen újságokat lehet kapni, és megkérdezte, hogy melyiket vegye meg ?

Megértette, hogy teljesen mindegy, de azt mondta, hogy nem hoz, mert vele még nem ordított így senki, és most vérig van sértve…

Kibékültek.

De mielőtt elment volna, elmesélte, hogy előző este sok sört ivott, és a sötétben egy pad mellett állt meg vizelni. Csak később vette észre, hogy a padon egy szerelmes pár smárolt…

Ezután elment az újságos standra.

Ekkor egy házaspár ment el a bokor mellett.

A gyerek meg is kérdezte az apától, hogy "a bácsi miért itt szarik ?"

Az apa, először meg akarta verni a perverz alakot, aki pucér fenekét mutogatja a gyerekeknek. De aztán úgy döntött, hogy nem piszkítja be a kezét, inkább lecsukatja egy rendőrrel, közszemérem sértésért.

El is rohant.

Ekkor jött vissza Jenő.

Közölte, hogy az összes lap elfogyott, csak Kisdobos van.

Győző türtőztette magát, és határozottan felszólította Jenőt, hogy azonnal vegyen Kisdobost !

Jenő duzzogva indult el, és megfogadta, hogy nyilvánosan nem mutatkozik Győzővel, aki csak kiabálni tud vele, és az utóbbi időben egyre agresszívabbá válik.

Győző is megfogadta, hogy ezen túl csak tüzes vizet iszik…

A szagra gyülekező legyek egyre nagyobb felhőben dongtak körülötte.

A bokorban egyre kényelmetlenebb volt guggolni.

Győző szerette volna elgémberedett tagjait kinyújtóztatni végre.

A legyek miatt, egyre több fecske jelent meg a bokor felett.

Több fürdőző meg is jegyezte, hogy valószínűleg eső lesz, mert alacsonyan szállnak a fecskék…

Bár az égen még nem gyülekeztek a felhők, mégis próbálták meggyőzni kétkedő szomszédaikat az eső eljöveteléről.

De az eső, - Jenőhöz hasonlóan - csak nem akart megérkezni…

Egy tíz éves kisfiú képregényt kezdett olvasni a közelben. Győző, jobb híján vele olvasta a képregényt.


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kacsalábon forgó disznó. A kacsaláb mezítláb volt, és mirelit. A disznó, meg nem. (A rajzon egy cipőt viselő disznó látható, amint egy sárban heverő kacsalábon dagonyázik…)

Egy közeli rokona az üveghegynél lakott, de azután visszaváltotta. (A rajzon egy részeg alak látható, mellette rengeteg üres üveg)

Hamar észrevették, hogy kitűnő kötélverő, ezért Napóleon elé vitték (A rajzon egy mentőautó látható, mellette egy kényszerzubbonyos férfi, fején Napóleon kalap. Két ápoló készül elkapni egy másik férfit, aki korbáccsal, őrült módjára ütlegel, egy kifeszített kötelet)

Ha valamire szükséged lesz, fújd meg ezt a sípot ! (A rajzon a Napóleon kalapot viselő, egy sípot nyújt az előző képen kötelet verő felé)


Győző, akinek szintén szüksége volt, inkább a képregényt fújta volna meg.

Megpróbálta a bokor leveleit használni, de az kicsi volt, és átszakadt.

Ekkor egy rendőr tűnt fel a bejáratnál, és Győző felé tartott.

De megjött Jenő is a Kisdobossal.

Győző egy lapot előre tett, egyet pedig hátra, és a kabinok felé kezdett hátrálni.

Így találkozott egyik szomszédjával, egy idős öregasszonnyal, és annak unokájával.

Az unoka boldogan fedezte fel az új Kisdobost, és rögtön kölcsön is kérte. 

A nagymama nem értette, hogy Győző miért ilyen irigy, miért nem adja kölcsön a lapot.

Felajánlotta, hogy megveszi…

 

Na most jön a Happy End, mert a haza induló Jenő, a sajátjával együtt elhozta Győző ruháit is a kabinból…