 |
Olvass el !
Valamennyi műsorunkat az E épület színpadán adtuk elő.
Mindig használtunk hangosítást, különleges effektusokat, show elemeket, és
a Színházból kölcsönzött díszleteket.
A fotók elkészítõi: egyrészrõl
Papp László, másrészrõl Fotókör
(vezetõje Tatai Szilárd volt).
Az éppen feldolgozás alatt lévő
műsorunkról írok ide néhány dolgot.
Elsőként a "Berhida
háromszög"-ről,
amit II. éves korunkban követtünk el. (Mikulás_85).
Ezzel robbantunk be a köztudatba, és első díjat nyertünk vele.
Már ekkor kiütközött az a hajlamunk, hogy szakítsunk a hagyományokkal,
és új stílusban, egyéni humorral álljunk elő, csipkelődő szókimondással. Mi
nem Tél-apót, hanem Fosztog-apót szerepeltettünk, aki nem ajándékot ad a tanárainknak,
hanem a tőlük "ellopott"
tárgyakat adja vissza nekik, a nagy nyilvánosság előtt. (Így kapta "vissza",
pl. Moha Bácsi a nagyméretű akt naptárát, amivel persze a valóságban soha
sem rendelkezett J
)
A "Berhida háromszög"-et megtörtént
események ihlették ! Amikor segíteni mentünk a földrengés után, a taxisok
ingyen szállították a helyszínre a segítő kezeket. Akiknek segítettünk, nagyon
hálásak voltak, minden udvaron égett a tűz a bográcsok alatt, folyamatosan
szállították a bort. Valamennyien jól éreztük magunkat, kivéve Puccosékat,
akiket a népes család nem kínált meg semmi földi jóval, mindössze elégedett
pillantásuk jutott el hozzájuk, akiket külön dühített,
hogy nem elég, hogy mi teljes ellátást kaptunk, de nálunk be is segítettek
a házuk rendbetételébe a károsultak... Szóval ezt a megtörtént esetet választottuk
a történet alapjául, minden célzatosság nélkül...
(!!!)
Következő műsorunkat,
szintén II. éves korunkban adtuk elő, "Kilőnek bennünket !" címmel,
mint VEN fõmûsor. (VEN_86)
Ez az Oleg Kosevoj
(szovjet) és a Kovács Apollónia (amerikai) űrhajók összekapcsolódásáról
szólt.
Nem kis munkát jelentett
a kétszintes, de biztonságos (!) színpad megépítése, amire azért volt szükség,
hogy a "zsilipelés" érzékeltethető legyen. Az űrhajó belsejének berendezéséhez
szükséges műszerek elkunyerálása, szintén nem volt egyszerű feladat…
Ismét bőséggel alkalmaztunk
hangeffektusokat, és show elemeket. Sok-sok dia készült Kareszról (mint baseball
játékos, hős katona, kém, aerobic sztár, ősember, stb. stb.)
Ezt a műsorunkat is,
legjobbként könyvelte el mindenki, a többi főműsor között. Ennek ellenére
nem nyertünk ezen a VEN-en. Előttünk, másodéves korában csak Ballának sikerült
nyernie…
Következő műsorunk,
az "EgyipTOMI ásatások" címet kapta. (Mikulás_87).
Mikulásműsor volt, amivel szintén első díjat nyertünk. A Mikulásműsor, egyfajta
"előkortes", tehát a leendő rektorjelölt megismertetése az elsődleges célja,
így a cím magáért beszélt.
Korábban egy plakátot
készítettünk, és 3-4 helyre tettük ki. Most tíznél többet, és nem volt köztük
két egyforma. A karikatúrákban különböztek, variációk egy témára… (sivatag,
piramis, teve, Mikulás), minden verzió szerepelt… (Mikulás a tevén poroszkál,
egy másikon vágtat a teve, egy következőn a Mikulás "szereli" a tevét, mert
bedöglött a "jármű", Mikulás rohan a teve után, pisilnek stb. stb.)
Akkor vezették be azt a rendeletet,
hogy délelőtt 9 előtt sehol sem szabad alkoholt felszolgálni, így ez lett
az egyik központi témája a történetnek. Mivel a lányok háborogtak, hogy a
korábbi műsorunkban, az erotikus beütésekkel erősen átszőtt táncukat a fiúk
élvezték, de rájuk, lányokra nem gondoltunk… az ő kedvükért került a műsorba
egy "Ősi, erotikus gyíktánc…".
Kérésüknek megfelelően…, az egyenjogúság is végigvonult a történeten….
Talán ebben a műsorban szerepelt a
legtöbb hangeffektus. Azt gondoltuk, hogy a portás nénit lesz a legnehezebb
megfűzni, (így a könnyebbik utat választva), a beolvasandó szöveget a kezébe
nyomtuk, és a hangszórón keresztül vettük fel azt, amit VALÓBAN bemondott
a Kollégium hangosbeszélőjén. Rengeteg tanár közreműködését sikerült kiharcolnunk.
De az óvodások voltak a leglelkesebbek, pedig nem is tudták, hogy a felvett
énekükért egy negyedszatyornyi csokit fognak kapni.
Egy jelenetet érdemes még kiemelni.
Erika (aki fiú volt…) ragaszkodott hozzá, hogy mint keselyű (aminek ott kell
lennie egy sivatagban), szerepelhessen. Az ötlet az övé volt, mondtuk rendben.
Bekente magát mézzel, abba tollakat ragasztott, és "átrepült" a sivatag "felett".
Mivel a mézes testére nem vehetett fel ruhát, félmeztelenül, tollas háttal
ment vissza a Kollégiumba, az E-épületből, (pedig fagypont környékén volt
odakint…) De ő akarta…
A műsor "főattrakciója" az "esőcsinálás"
volt… J
"Hajóskaland"
címet kapta a következő műsorunk (VEN_88). Ez
volt a főműsorunk, és a Jubileumi (X.) VEN megnyerésében, nyílván nyomott
valamit a latban…
Szinte tökéletes hajófedélzetet
sikerült berendeznünk. A hajó mozgásához ugye elengedhetetlen a "dagadó vitorla".
Ezt egy ventilátor segítségével oldottuk meg.
A "Megtörtént" részben
megtalálod a "Suttyó paraszt" sztorit, aminek a hatása természetesen erősen
érződött ebben az előadásunkban. Megemlékeztünk egy balesetről, ami a szovjet
laktanyában történt (igaz, "hivatalosan" semmi sem történt ott…)
Több szereplő esett,
vagy dobódott a tengerbe. Tökéletes látványt akartunk, de nem akartuk, hogy
bárki megsérüljön, ezért a színpad "alá", a "tengerbe" tettünk egy ágybetétet,
hogy mindenki "puhára essen", de ez csak az első széksorról volt látható…
Mivel óriási érdeklődésre
számítottunk, ezt a műsorunkat egymás után kétszer adtuk elő, hogy mindenki
láthassa. Mind két esetben az "ablakokban is lógtak"… J
A X. VEN központi szervezőinek
az ötlete volt egy régi,
régi hagyomány felélesztése. Ezért született következő "műsorunk",
"Nem mind függvény, ami primitív…"
címmel.(Inverz_Egyetem_88) Mivel gyakorlatilag
egy személy adta elő, nem egyértelmű a besorolása a "Műsoraink" közé,
de valahol mégiscsak itt van a helye.
Do®giával
készítettük el, Öreg adta elő, a "hallgatók" természetesen az oktatóink voltak.
Gyakorlatilag teljesen megtöltötték az előadótermet. Minden létező trükköt
bevetettünk, hogy egy tanórányi időtartam alatt, egy ember, le tudja kötni
a hallgatóság figyelmét (ami nem
könnyű feladat J
). Ezért már jó előre kiosztottunk "házi feladatokat" is…
Mivel más évfolyamok nem, vagy csak
igen rövid előadást tartottak, nem volt nehéz ismét elérni, a legjobb minősítést.
A végzősöknek nem kellett már Mikulás
alkalmából műsort előadnia. Ekkor az oktatóink ajándékozták meg az ötödéveseket.
Ennek ellenére "Sex-túra"
címmel ismét csak készítettünk egy rövid műsort. (Mikulás_89).
Az egyik jelenetet Csocsó írta. Különleges
óradíszlet adta az ötletet egy visszatérő jelenetsorozathoz, amit szinte lehetetlen
szavakkal leírni…
Szokás szerint hangeffektusok, és
ezúttal két táncbetét színesítette az előadást.
Végezetül, (alkoholos
befolyásoltság nélkül), nagyon, nagyon korai órában (amire sem addig,
sem azután nem volt példa) elhangzott az EKE Máté…
|