Óra
Bizony voltak gondjaink a reggeli ébredéssel. Kezdetben azt vezettük be, hogy minden este kisorsoltuk, ki lesz az, aki másnap a többiek előtt ébred fel, lemegy a boltba, és mindenkinek megveszi a reggelit, és mindenkit időben felébreszt.
Hát ez az ötlet nem vált be, ezért teljesen leszoktunk a reggelizésről…
Voltak olyan előadások, amikre mindenképpen be akartunk menni (annak ellenére, hogy hajnali 8 órakor kezdődtek), ezért elhatároztuk, hogy összedobjuk a pénzt egy ébresztőórára…
Elmentünk az óráshoz, hogy mindenki megelégedésére beszerezzünk egy vekkert. Mondtuk az órásnak, hogy ébresztőórát szeretnénk vásárolni. Mutatott vagy tíz félét.
Ekkor azt mondtuk, hogy az lenne a legfontosabb, hogy jó hangosan csörögjön, különben nem ébredünk fel rá…
Most már csak három óra maradt, amit ajánlottak nekünk. Kipróbálás után nem igazán voltunk elégedettek, valami hangosabbat szerettünk volna.
Ekkor került elő az a bizonyos vekker, aminek a hangjától valószínűleg a halottak is felébrednének (klasszikus Orosz design szerint tervezték, a tetején két hatalmas csengő volt, amit a középen lévő kalapács elemi erővel vert)…
Örömmel vittük haza, biztosak voltunk abban, hogy most már semmi akadály nem gördülhet a korareggeli ébredés útjába. Rugóját ütközésig tekerve felhúztuk, és a helyére tettük.
Az óra azonban olyan baromi hangosan ketyegett, hogy lehetetlen volt elaludni mellette… J
Az Istennek nem lehetett leállítani (ekkor jöttünk rá arra, hogy egy elemes órát kellett volna venni, mert az elem kivétele után az megállna, a rugósnál meg kellett várnunk azt, hogy magától megálljon).
Először rátettünk mindenfélét, de az egyre idegesítőbb ketyegés még mindig túl hangos volt. Végül minden létező rejtekhelyet kipróbáltunk, és úgy találtuk, hogy talán akkor elviselhető az óra hangja, ha az egyetlen, még távollévő (Csabi) ágyneműtartójába tesszük. Szépen meg is ágyaztunk neki, hogy a takaró is csillapítsa az őrjítő ketyegést. Ez a "hangtompító" használt… J
Néhány órával később arra ébredtünk, hogy Csabi erősen hánykolódik az ágyában, és egyre hangosabban káromkodik. Mivel fekvéskor a füle az ágyán volt, jól hallotta a ketyegést… J
Megpróbálta beazonosítani a zaj forrását, és kb. fél óra múlva meg is találta. Ő is megpróbálkozott a megállításával, persze nem sikerült…
Később az óra, valakitől olyan verést kapott, hogy ha akartuk volna sem tudtuk volna ismét elindítani…
Ekkor valaki kitalálta azt a játékot, hogy felhúzta az órát, lezárta a csörgést, a mutatókat oda tekerte, hogy az óra rögtön csörögni kezdjen. Ekkor finoman "kibiztosítottuk" az órát és egymásnak dobáltuk. Lágyan kellett elkapni, nehogy elkezdjen csörögni. Akinél megszólalt az óra, az ment le sörért…
Egy váratlan dobás után azonban a földre esett, és többé nem tudtuk elindítani már a csörgést sem.
Ekkor a szoba túloldaláról Popó, kezelésbe vette az órát, és az ismét csörgött, de olyan erős ütésre volt szükség a "beindításhoz", hogy reménytelennek látszott, hogy bárki is lemegy sörért…
Popó persze nem adta fel. A "kibiztosított" órát zsinegen lógatta le, három emelettel mélyebbre, és addig ütögette az ablakpárkányhoz, amíg csörögni kezdett, az ott lakók nem kis "örömére" J
Már az ütögetéssel is nagy zajt csapott, a csörömpölő óra pedig egyre agresszívebbé tette a lentebb lakókat. Mindenütt keresték az elrejtett órát, csak az ablakon kívül nem…
Több hétbe telt, amíg rájöttek arra, hogy ki okozza az elviselhetetlen lármát, és mi módon…
Az életveszélyes fenyegetések megtették hatásukat, sikerült Popót rávenni arra, hogy felhagyjon más emelet lakóinak szükségtelen ingerlésével. Az óra többet nem szólalt meg…
 |