A szobáinkat mindig szépen kidekoráltuk (találhatsz fotót egyik szobánk faláról). Vegyesen használtuk erre kedvenc együtteseink képét, és a sörös címkéket. Elõször azt határoztuk el, hogy az elfogyasztott sörök címkéit leáztatjuk, és az ajtóra ragasszuk, hogy a fogyasztás nyomon követhetõ legyen. Hamar kiderült, hogy kicsi felülete van az ajtónak…

Ekkor csomagoló papírokra ragasztottuk õket, és ezzel tapétáztuk a szoba egyik falát. Késõbb már a tapéták sem fértek fel a falra, így az egyik szekrényben gyûltek a "tapétáink"…

Azért, hogy a dekorációnk elüssön a többiekétõl, sörös dobozokat is felhasználtunk. Egy gyufaszál közepére egy vékony cérnát kötöttünk, ezt akasztottuk a sörös doboz nyílásába. A cérna másik végére egy gombostût kötöttünk, és ezt a mennyezetbe nyomtuk. Minden évben más, és más alakzatot formáltunk meg belõlük (pl. kúp, koncentrikus körökbõl, egy másik évben csigalépcsõ stb.)

Egyszer a "demokrácia jegyében", hogy ne csak az általunk kedvelt együttesek fotói legyenek láthatóak, elkészítettük ezt a bizonyos falat, ott, ahol nem túl sokat tartózkodtunk (nem voltunk mazochisták J ). Konkrétan az elõtérben.

Ide azok fotóit raktuk fel, akiket NEM kedveltünk (mármint az együttesek közül). Szépen gyarapodott az anyag, de sajnos egy együttesrõl az Istennek nem tudtunk fotót szerezni…

Szerencsénk volt, mert megtudtuk, hogy pár nap múlva Veszprémben fogják dedikálni a lemezüket, aminek a borítóján ott volt a fotójuk…

Ügy döntöttünk, hogy összedobjuk rá a pénzt, és kirakjuk a szobánknak dedikált lemezüket. (Mintegy kárpótlásképpen azért amire készültünk… Mivel "megfelelõen nyálas" zenét játszottak, biztos volt, hogy aranylemezesek lesznek, és nem szerettük volna, ha éppen a mi, meg nem vett, egyetlen lemezünk miatt csúsznak le errõl…)

Öreggel elindultunk a dedikálás színhelyére, de úgy véltük (látva a rajongókat), hogy nagyon kilógnánk közülük… Ezért visszasiettünk a kollégiumba, és elküldtük Attilát, akinek akkor éppen arcüreg gyulladása volt (fél arca teljesen béna volt a gyulladástól). Úgy gondoltuk, hogy a korábban látott rajongók között, õ, ezzel a beteg külsõvel probléma mentesen el fog tudni vegyülni J

Miközben Attila elindult a lemezért, bemondattuk a hangos bemondón keresztül, hogy hol is dedikálják ezt a bizonyos lemezt. Kíváncsiak voltunk arra, hogy hányan tépik fel a kollégium bejárati ajtaját, hogy elrohanjanak a kérdéses helyszínre. Az égvilágon senkit sem láttunk kimenni… Így a mi szobánk volt az egyetlen, aki dedikált lemezzel rendelkezett ettõl az együttestõl: "Sok szeretettel a 107-es szoba lakóinak !" - és persze az aláírások… J