Lángszóró

 

Egy szép tavaszi este, égő neonoknál valaki nyitva hagyta teljesen a két szobaablakot, és mire hazaértünk a filmklubból, tele volt apró legyekkel, muslicákkal a szoba.

Na most, kihajtani nem lehetett őket, agyoncsapni sem, mert akkor fekete lett volna a fal.

Így néhányan kitalálták, hogy lelángszórózzuk őket.

Erre a legalkalmasabb a Derby spray volt…

Használata: nyomd meg és tarts oda egy öngyújtót, a majd fél méteres lángot használd ügyesen. Ezután a bogarakat csak össze kellett seperni.


A művelet mellékterméke, az irgalmatlan bűz volt. Ez inspirált a szoba két fele között egy “vegyi háborút”. Ennek résztvevői különböző dezodorokkal, pacsulikkal vívták harcukat…

Egyik legleleményesebb ötlet az volt, amikor néhányan (pl. N. Géza) leragasztották a spray nyomógombját, és begurították az ágyunk alá…

Mivel a spray használattal szemben inkább a fürdést választottuk, nem különösebben díjaztuk, a percekig sziszegő palackok megjelenését, amit ráadásul vissza sem lehetett küldeni a feladónak, mivel az kívülről két kézzel kapaszkodott a kilincsbe, akciója után…

Szerencsére, viszonylag hamar véget ért a “háború”.